2009. szeptember 17., csütörtök

PCLinuxOS Saját Szemmel! 2.

Pár napja nyúzom a PCLinuxOS-t, szereztem kellemes tapasztalatokat, és volt néhány dolog ami őszintén meglepett. Szeretném kihangsúlyozni, hogy nem vagyok Linux guru, így megfigyeléseimet is természetesen egy átlag felhasználó szemével végeztem, próbáltam beleélni magam egy olyan ember helyzetébe akinek nincsenek tapasztalatai a Linux rendszerekkel kapcsolatban.

Indulás:
Telepítés utáni első indításnál bekéri a rendszer a root felhasználó jelszavát, valamint egy átlag user adatait, majd megjelenik a GNOME bejelentkező képernyője. Kissé meglepődtem hogy ismét Angol nyelven köszönt, de pár klikkel visszaállítottam Magyarra, és már indíthattam is a grafikus felületet. Megfigyeltem, hogy szeszélyes módon néha visszavált Angolra, hiába választom alapértelmezett nyelvnek anyanyelvemet, de ez legyen a legnagyobb bajom!

A kezdet és a csomagkezelés:
A már ismert sötét téma fogad, ami még mindig nagyon tetszik.:)
Az első benyomás mindenképpen kellemes, aminek szerintem igen is nagy jelentősége van, főleg egy frissen váltó felhasználónál.
Kis ikon jelzi a tálcán, hogy a frissítéskezelő munkába lendült, és pár másodperc múlva értesít is, hogy frissítések érhetők el a rendszerhez. Miután rá klikkeltem, szembe találkoztam az első olyan dologgal, ami megkülönbözteti a PCLinuxOS-t atyjától, a Mandrivá-tol. Egy apró ablakban különböző lehetőségeket kínál.
Telepíthetem a csomagokat a Synaptic segítségével grafikus felületen, vagy konzolban apt-get-tel, esetleg kérhetek listát a feltelepítendőkről. Ez tetszik nekem, és valószínűleg minden olyan felhasználónak aki többé kevésbé barátságban van a Linuxal, de lehet hogy egy teljesen kezdő fennakad rajta, hiszen elképzelhető hogy fogalma sincs róla mi az a Synaptic, vagy az apt-get.
Első körben a Synaptic-ot választottam, de meglepetésemre nem akart működni, csak újra rákeresett a csomagokra, és ismét felkínálta őket telepítésre. Második körben az apt-get-tel tökéletes, és gyors volt a frissítés.

Egyébként a Synaptic ezen kívül remekül működik, és meglehetősen sok csomagot érhetünk el segítségével az egyetlen hivatalos tárolóból. A csomagkezelés lendületes, meglehetősen gyors, érzésem szerint talán egy kicsit gyorsabb is a Mandriváénál, ami talán az egyedi csomagoknak köszönhető.
Ezen kívül lehetőségünk van használni a Debian alapú rendszereknél megszokott apt-get install csomagnév konzolos parancsot is.

Kínálat:
Az alkalmazások menüben meglehetősen bőséges, és nagyon jól összeválogatott programkínálat fogad.
A megszokott kellékeken túl megtalálhatjuk a Checkgmail programot is, amely képes figyelni Gmailos postafiókunkat, de találhatunk katalógusprogramot, konvertáló és összehasonlító eszközöket.

Irodai alkalmazásokból sincs hiány. Itt az alapértelmezett szövegszerkesztő az AbiWord, ami szerintem egy átlag felhasználó igényeit maximálisan kielégíti, de egy egér klikkel menüből telepíthetjük az OpenOffice csomagot is, ha többet akarunk. Találhatunk egyebek mellett összetett határidőnaplót, és otthoni pénzügyi nyilvántartót is. Kellemes meglepetés hogy alapból fent van a Mozilla Thunderbird is, ami a kedvenc levelezőprogramom.

Internetes alkalmazások terén is nagyon jó a választék! webböngészőnk a Firefox, azonnali üzenetküldőnk a Pidgin, de ezeken kívül vannak fel és letöltő programok, IRC kliens, és az elmaradhatatlan Transmission bittorrent kliens, amit én a legjobbnak tartok kategóriájában.

Azt hiszem a multimédiára kiemelt figyelmet fordítottak, hiszen a Hang és Videó menü a legbővebb. Lemezt írhatunk a Brasero-val, szerkeszthetünk videót a Kino-val, majd lejátszhatjuk a GNOME MPlayerrel, vagy a VLC médialejátszóval. Zenelejátszónk a Rhythmbox, vagy az XMMS, de fellelhetünk konvertáló, médiarendszerező alkalmazásokat, valamint IPod managert, de lehetőségünk nyílik videó felvétel készítésére is a képernyőről.

Grafikáinkhoz természetesen ott a képszerkesztők etalonja a GIMP, de található itt digitális fényképező és scaner manager, fotónyomtató, valamint az elmaradhatatlan gThumb képnézegető.

Kontroll Center és Rendszereszközök: 
A Kontroll Center ikonja megtalálható a tálcán, és indítása után egy olyan alkalmazással találkozunk, ami szerintem etalon kell hogy legyen. Szinte teljesen megegyezik a Mandrivában található társával, de néhány hasznos aprósággal még felspékelték, gondolok itt pl. a tűzfal "interaktív" módjára.
Szépen és ésszerűen rendszerezve haladhatunk végig a számítógépünk részletes beállításain, kezdve a megosztással egészen a rendszerindításig.
Nagyon tetszik a tűzfal, ami akkor is kiválóan teszi a dolgát ha nem állítunk rajta semmit, de nagyon jó a grafika beállítása is. Végre úgy tudtam megoldani a Plug&Play működésre képtelen monitorom beállítását, hogy nem kellett turkálnom Xorg.conf-ban.

A Rendszer menüben az alapvető dolgokon kívül találunk még pár alkalmazást, mint pl. a Black In Time biztonsági mentés készítő eszközt, GFormat floppy formázót, a GParted particionálót, amely egyébként a Controll Centerből is elérhető, vagy a Restore MBR-t, amivel a sérült boot-szektort hozhatjuk rendben. Itt van még a Make LiveCD, aminek segítségével indítható CD-t készíthetünk rendszerünkről. Említésre méltó még a BleachBit, ami képes törölni a feleslegessé vált fájlokat, persze nem árt óvatosan bánni vele.

Finomságok:
Tetszik a csinos kis ikon a tálcán, ami mindig jelzi hogy a rendszer naprakész. Okos dolog még az is, hogy amikor olyan alkalmazást indítunk amihez szükségesek rendszergazdai jogok, megőrzi jogainkat, és erről egy kis ikon figyelmeztet minket a tálcán. Ha erre klikkelünk, lehetőségünk van visszavonni, így következő esetben újra kéri a jelszót.

Ami nem tetszik:
Jó pár napig teszteltem VirtualBox-on a rendszert, és mivel nagyon pozitív benyomásaim voltak, gondoltam felteszem éles rendszernek, hogy tisztábban érzékelhessem a sebességét.
A probléma akkor jött, amikor be akartam állítani a mobil netet. Klikkeltem a beállításra, erre legnagyobb meglepetésemre nekiállt letölteni a szükséges csomagokat, ami igazán meglepő lett volna ha összejön. Ez csapda, hiszen nem tudod beállítani a hozzáférést, mert nem működik a hozzáférés!:) Nagyon meglepett, és talán ez az egyetlen oka hogy marad nálam a Mandriva.
Még ami kicsit talán zavaró lehet, hogy a lokalizáció nem tökéletes, de reményeim szerint dolgoznak rajta, és talán hamarosan ízig vérig Magyarrá válhat a felület.


Összegzés:
Gyors, szép és igazán felhasználóbarát rendszer. Talán ez az egyik legjobban összeállított, átgondolt disztribúció amit valaha teszteltem, és bármikor könnyű szívvel ajánlanám olyan embereknek, akiknek ez lesz első kalandjuk a Linux világában, de régi motorosok is megtalálják a számításukat.

Linkek:
Honlap: http://www.pclinuxos.com/
Letöltés: http://www.pclinuxos.com/index.php?option=com_ionfiles&Itemid=28

Olvasd el az első cikket is!


----------------------------------------------------
Szavazz, és iratkozz fel közénk!:) 

2009. szeptember 15., kedd

Barrage

A Barrage egy egyszerű kis akciójáték, amelyben egy ágyúval irdatlan sortüzet nyithatsz az ellenségre. Három perced van hogy minél több ellenséges egységet elpusztíts, de hogy ne legyen annyira egyszerű, ezek bizony keményen masíroznak.
Az ellen gyalogosokból, Jeep-ekből, ill. tankokból áll, akik különböző sebességgel haladnak a pálya változatos pontjain, így a mi fix hadállásunkból nem is olyan könnyű eltalálni őket.


 A gyalogos 5 pontot ér, a Jeep 20-at, míg a legzsírosabb falat a tank kerek 50-et, de ha mellé találunk bizony kegyetlenül levon a pontjainkból.
A bal egérgombbal tüzelhetünk, a jobbal pedig lehetőségünk van újratölteni a kiürült ágyút, de a friss töltetekért is pontokkal fizetünk, így aztán érdemes precíz pontossággal célozni, nem csak céltalanul potyogtatni a drága lőszert. Ja, és elfelejtettem hogy  a középső gombbal géppuskázhatunk is, de ez csak a Jeep és a gyalogosok ellen jó!
     
 
Szerintem szinte minden ismert disztró tárolójában találkozhatunk vele, így a csomagkezelő segítségével percek alatt szert tehetünk rá, de ha mégsem találjuk, letölthetjük a hivatalos oldalról: LGames
Vigyázat, függőséget okozhat! :D
------------------------------------------------------------------------
Szavazz és iratkozz fel rendszeres olvasónak! :)

2009. szeptember 13., vasárnap

PCLinuxOS Saját Szemmel!

Mivel mostanában sokat hallok a PCLinuxOS nevű disztribúcióról, úgy döntöttem alaposabban szemügyre veszem. Mivel ez egyben túl hosszú lenne, két részre bontom a cikket, és ezúttal röviden leírom mi is az a PCLinuxOS, és részletezem a telepítését, majd egy későbbi alkalommal vesézem ki a rendszer használhatóságát.  

Ez egy Mandriva alapokon nyugvó terjesztés, így nem meglepő hogy csomagkezelése RPM alapú, viszont saját csomagokat használ. Ami viszont kicsit szokatlan, hogy Synaptic a grafikus csomagkezelője, így a Debian alapú rendszereknél megszokott apt-get konzolos paranccsal telepíthetünk programokat. Ez igencsak jól jöhet az Ubunturól, vagy egyéb Debian alapú Linuxról áttérőknek.
Rolling Release disztró, aminek köszönhetően a rendszer folyamatosan frissül, nincsenek konkrét új kiadások. Ezzel elkerülhetjük a "nagy" verzióváltásokat, ami bizony gyakran problémás egyéb Linuxoknál, és mindig friss csomagokat használhatunk. Bevallom ez az egyik számomra nagyon vonzó tulajdonsága.
A fejlesztők egyértelműen arra törekednek, hogy egy nagyon egyszerű, könnyen kezelhető rendszert adjanak a felhasználók kezébe, amiben minden csomag megtalálható amire egy átlag felhasználónak szüksége van, és a tapasztalataim szerint ezt a célkitűzést kiemelkedően sikerül is teljesíteniük!

Na de ne szaladjunk ennyire előre!
A PCLinuxOS alap ablakkezelője a KDE, de letölthető GNOME, vagy akár LXDE ablakkezelővel is, sőt, a Magyar fejlesztők létrehoztak egy régebbi gépeken is jól futó változatot, amelynek az Enlightenment adja a felületét.
Én régi GNOME használóként természetesen ezt a változatot vettem górcső alá.

Telepítés:
A letöltött fájl nem meglepőmódon egy CD képfájl, ami egy komplett live rendszert tartalmaz. Boot-olás után egy csinos felület fogad, aminek az alapszíne szürke és fekete, és ez nekem nagyon is tetszik. Beállíthatjuk a nyelvet, majd indulhat a rendszer.


Rendkívül egyszerű, de annál szebb üdvözlőképernyőt látunk, és ahhoz képest hogy CD-ről fut, meglehetősen hamar eljutunk a következő képernyőre, ahol kiválaszthatjuk a billentyűkiosztás nyelvét. Itt ha nyomunk egy "h"-t, a Magyarhoz ugrik a lista.
Azonnal beugrik a GNOME bejelentkező képernyő, ami meglepetésemre Angol, de szerencsére itt ismét lehetőségünk van Magyarra váltani, és ezzel tovább nem is lesz gondunk.


Ha szeretnénk telepíteni merevlemezünkre a rendszert, érdemes root-ként (Rendszeradminisztrátor) belépni. Rákérdez hogy alapértelmezett legyen e a Magyar nyelv, de tulajdonképpen mindegy mit választunk ezen a ponton.
Felcsendül az egyszerű kis login hang, majd másodpercek múlva ismét nagyon szép sötét képernyőn találjuk magunkat.


Ha kábelnetünk van, az alapból működik, de bármilyen hozzáférést percek alatt beállíthatunk a Hálózat- és internetbeállításoknál, amit többek között az asztalon található ikonnal is indíthatunk, de ha csak telepíteni szeretnénk, nincs rá szükségünk.

Egyetlen klikk az Install Livecd ikonra, és már indul is a telepítés.


A következő képernyőn választhatunk, ill. létrehozhatunk új partíciókat a rendszer számára. Teljesen kezdőknek legegyszerűbb "A teljes lemez törlése és felhasználása" pontot választaniuk, de figyelem, ez minden partíciót és tartalmat töröl a kiválasztott merevlemezről, viszont több dolgunk nincs vele, mindent létrehoz automatikusan. Természetesen erről kapunk is egy figyelmeztetést, ha a "tovább" gombra klikkelünk. 


Létrehozza, formázza majd csatolja a szükséges partíciókat, és már kezdődik is a másolás. Nincsenek fölösleges dumák, csak halad a folyamatjelző, méghozzá meglepően gyorsan. 


Talán 10 perc sem telt el, amikor megjelenik a következő ablak, ahol lehetőségünk van beállítani a bootmanagert. Ha az első vinyóra tettük a leírt módon, akkor itt változtatás nélkül klikkelhetünk a "Következő" gombra, és végül a befejezésre.


Az utolsó képernyőn felszólít minket a PCLinuxOS, hogy állítsuk le a gépet, távolítsuk el a LiveCD-t, és vegyük használatba szép új Linuxunkat.

Azt gondolom, hogy ennél egyszerűbb telepítéssel nagyon kevés rendszernél találkozhatunk, talán egyedül a Mandrivanál, ami persze nem meglepő, hiszen a PCLinuxOS "atyjáról" beszélünk.:)

Már alig várom hogy nyúzópróba alá vessem az új disztrót!
Hamarosan...


Linkek:

Honlap: http://www.pclinuxos.com/
Letöltés: http://www.pclinuxos.com/index.php?option=com_ionfiles&Itemid=28